Lehel tér - gyalogos aluljáró

Lehel tér - gyalogos aluljáró

Lehel tér - gyalogos aluljáró

A lehel téri aluljárók középső, legforgalmasabb, legismertebb tagja, összekötve a Victor Hugo utcát a térrel, a villamos végállomással és a Lehel csarnokkal, valamint a metróállomás déli kijáratát is ide nyíllik.

Lehel tér - gyalogos aluljáró

A Váci út déli részéhez felvezető "H" kijárat. A rozsdafoltnál a BKK-sítás és a dohánytilalom bevezetésekor természetesen még volt kuka, ami azóta szublimált. Eredményként csikktengert jelent mind fent, mind lent a kukahiány.

Lehel tér - gyalogos aluljáró

H mint 'Hugó'. A GPS bemondás, amivel a BKK-sok égetik magukat a trolin, vagy csak még 1978-ban él ott mindenki, s a magyarosítsunk minden nevet elvet követik? Leírni legalább tudják.

Lehel tér - gyalogos aluljáró

ALTGR+W kijárat, a Váci út északi része felé. 

Lehel tér - gyalogos aluljáró

Gondolom ezt a széket azért rakták ide, hogy jól jön majd még a Zavarelhárítóknak a 3-as metró pótlásakor. Mellette fekhely az Orkoknak és tegnapi kenyér. Nagyobb itt a luxus, mint a 914A-n. 

Lehel tér - gyalogos aluljáró

Lehel tér - gyalogos aluljáró

Az aluljáró csarnok látképe a leglejelentősebb irány, a Váci út északi része felöl nézve.

Lehel tér - gyalogos aluljáró

Kiskunfélegyházi Fornetti és Lottózó.

Lehel tér - gyalogos aluljáró

Újságos, ami eredetileg is annak épült, s egy kínaibolt, mely talán anno Virágért lehetett?

Lehel tér - gyalogos aluljáró

A metrókijárat mellöl szemlélve a villamoshoz vezető útvonalat. 

Lehel tér - gyalogos aluljáró

A Lehel tér metróállomás déli kijárata, amely ebbe az aluljáróba nyíllik.

Lehel tér - gyalogos aluljáró

A '90-es évek retrója, azaz a 3-as metró állomástáblái. Alatta közvetlen már a '80-as évek retrója, a gravírozott metrójel az üvegajtón, a még megmaradt rombusz-matricák díszítésként, és a füstüveg gombok az ajtón. Nemsokára a metrófelújítás révén ezek eltünnek.

Lehel tér - gyalogos aluljáró

A 'G' kijárat a templom felé.

Lehel tér - gyalogos aluljáró

Az FCSM által átvett és felújított illemhelyek.

Lehel tér - gyalogos aluljáró

Lehel tér - gyalogos aluljáró

Az aluljáró csarnok látképe a WC-k felől nézve.

Lehel tér - gyalogos aluljáró

Hangulatos kis automata páros, biztonságban éjjel-nappal.

Lehel tér - gyalogos aluljáró

A tér felé a legforgalmasabb kijárat, a villamos és a Lehel csarnok felé. A csarnok építésekor szélességéből elvettek az aluljáró szintre beépült Kis piac miatt. 

Lehel tér - gyalogos aluljáró

A Kis piac bejárata és a csarnok építésekor készült rámpa, mely a villamos végállomás elé vezet fel.

Lehel tér - gyalogos aluljáró

Szűk, félreeső, ám fedett rámpa, mely jellemzően a hajléktalanok éjszakai szállása.

Lehel tér - gyalogos aluljáró

A rámpa első szakasza egy újonnan épült feljáróba végződik, mely a csarnok mellé vezet, az éjszakai busz és a metrópótló megállóhelyéhez. A szűk kanyart bevéve a rámpa folytatódik még hossza a felszín fele.

Kacsóh Pongrác út - gyalogos aluljáró

Kacsóh Pongrác út - gyalogos aluljáró

Kacsóh Pongrác út - gyalogos aluljáró

A kacsóh pongrác úti felüljárók alatt húzódó szűk betonfolyosó, mely átvezet a 100-as vasútvonal alatt. Az utóbbi években kisebb rendbetételen átesett, külleme megváltozott a helyi civilek által.

kacsoh_pongrac_ut_01.JPG

Egyetlen szűk folyosóból álló aluljáró a Hungária körút felé nézve. 

kacsoh_pongrac_ut_02.JPG

Közeledve a meredek, sötét feljáróhoz. 

kacsoh_pongrac_ut_03.JPG

Szintén a hungária körúti irány. 

kacsoh_pongrac_ut_04.JPG

Egy kerületi civilszervezet által kidekorált falazat, ami gyakorlatilag a street art egy legális formája, azonban eléggé lebutított, kisiskolás szinten. 

kacsoh_pongrac_ut_05.JPG

kacsoh_pongrac_ut_06.JPG

A folyosó a másik irányba nézve, a Mexikói út felé. 

kacsoh_pongrac_ut_07.JPG

Ennél a kijáratnál, már a felszín is látszik a lépcső tetején, amely a szűkebb hely miatt jobbra és balra folytatódik. 

kacsoh_pongrac_ut_08.JPG

 

Amerikai út / M3-as bevezető - gyalogos aluljáró

Amerikai út / M3-as bevezető - gyalogos aluljáró

Amerikai út / M3-as bevezető - gyalogos aluljáró

Az M3-as autópálya bevezető szakaszának építése kapcsán épült, széles, modern aluljáró, mely a szőnyi úti és az amerikai úti oldalt köti össze, átjutást biztosítva a bevezető és a szervízutak alatt.

Amerikai út / M3-as bevezető - gyalogos aluljáró

A Szőnyi út felöli feljáratok közül az északi, a BVSC irányába vezető.

Amerikai út / M3-as bevezető - gyalogos aluljáró

Az előző párja, amely a Szőnyi út déli részéhez vezet fel.

Amerikai út / M3-as bevezető - gyalogos aluljáró

Még nem szabványosított BKK-s információs tábla, de legalább jónak mondható járatlistával, viszont a metró felé egyszerűbb az amerikai úti kijáraton felsétálni.

Amerikai út / M3-as bevezető - gyalogos aluljáró

A Szőnyi út déli kijárata és a főfolyosó találkozása.

Amerikai út / M3-as bevezető - gyalogos aluljáró

Üzemi ajtók.

Amerikai út / M3-as bevezető - gyalogos aluljáró

Anno építettek egy kijáratot a Szőnyi út és a M3-as bevezető közt lévő járdához is, a déli irányba. Eleve a megléte is indokolatlan volt és azóta megszünt, lezárták. Csupán néhány darab parkolóhelyet ért el, ezzel szemben, ha az északi irány kapott volna egy feljárót, az ott lévő buszmegálló könnyen elérhető lenne.

Amerikai út / M3-as bevezető - gyalogos aluljáró

Lezárt kijárat, rozsdásodó rácsozattal.

Amerikai út / M3-as bevezető - gyalogos aluljáró

Amerikai út / M3-as bevezető - gyalogos aluljáró

A főfolyosó az Amerikai út felé nézve, balra az előbbi lezárt kijárat. 

Amerikai út / M3-as bevezető - gyalogos aluljáró

Az amerikai úti kijárathoz közeledve.

Amerikai út / M3-as bevezető - gyalogos aluljáró

A másik irányba nézve, a szőnyi úti kijáratok felé.

Korong utca - gyalogos aluljáró

Korong utca - gyalogos aluljáró

Korong utca - gyalogos aluljáró

A 100-as vasútvonal töltésépítési munkálataihoz kapcsolódva épült szűk átjáró a vasút alatt, mely a Mexikói és a Francia utat köti össze a Korong utca folytatásaként.

Korong utca - gyalogos aluljáró

Korong utca - gyalogos aluljáró

A vasúti töltés alatt átvezető szűk kis folyosó a Hungária körút felé nézve.

Korong utca - gyalogos aluljáró

Bejárat a töltés oldalában.

Lehel tér / Csanády utca - gyalogos aluljáró

Lehel tér / Csanády utca - gyalogos aluljáró

Lehel tér / Csanády utca - gyalogos aluljáró

A Lehel téren található aluljárók legdélibb, legfélreesőbb tagja, amely a Csanády utca torkolatától vezet át a tér alatt a Lehel utca - Ferdinánd híd sarkához.

Lehel tér / Csanády utca - gyalogos aluljáró

Feljárat a Váci út / Csanády utca felé, az L jelű kijáraton.

Lehel tér / Csanády utca - gyalogos aluljáró

Rengeteg BKK stílusú felirat az aluljáróban, melyet felújításakor kapott.

Lehel tér / Csanády utca - gyalogos aluljáró

Feljárat a Váci út északi része felé, az M jelű kijáraton.

Lehel tér / Csanády utca - gyalogos aluljáró

‘M‘

Lehel tér / Csanády utca - gyalogos aluljáró

A folyosó látképe a Lehel utca felé szemlélve.

Lehel tér / Csanády utca - gyalogos aluljáró

Információs térkép, amely ennél a félreeső, metróállomással nem rendelkező folyosónál viszonylag fölösleges.

Lehel tér / Csanády utca - gyalogos aluljáró

A '90-es évek végéig ebben az aluljáróban üzemelt az Angyalföldi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda. Helyét ma csak ez a szürkére festett fémlap rejti.

Lehel tér / Csanády utca - gyalogos aluljáró

J mint templom, balra.

Lehel tér / Csanády utca - gyalogos aluljáró

Feljárat a Lehel térre, a templomhoz, a J jelű kijáraton.

Lehel tér / Csanády utca - gyalogos aluljáró

A folyosó látképe a Lehel utca felé szemlélve, jobboldalt a telefonfülkék egykori helye.

Lehel tér / Csanády utca - gyalogos aluljáró

Feljárat a Lehel utcához, a K jelű kijáraton.

Lehel tér / Csanády utca - gyalogos aluljáró

A folyosó látképe a Váci út felé szemlélve.

Lehel tér / Csanády utca - gyalogos aluljáró

Váci úti kijáratok.

Margit híd, pesti hídfő - gyalogos aluljáró

Margit híd, pesti hídfő - gyalogos aluljáró

Margit híd, pesti hídfő - gyalogos aluljáró

A Margit híd 2009.-2010.-ben zajlott felújítása során a pesti hídfői aluljárót is teljeskörűen felújították, ekkor kapta zöld-fehér csempeburkolatát is, mely korban nem illik hozzá, ennek ellenére meglehetősen jól mutat.

Margit híd, pesti hídfő - gyalogos aluljáró

Margit híd, pesti hídfő - gyalogos aluljáró

Margit híd, pesti hídfő - gyalogos aluljáró

Margit híd, pesti hídfő - gyalogos aluljáró

Margit híd, pesti hídfő - gyalogos aluljáró

Bajza utca / Bulcsú utca - gyalogos aluljáró

Bajza utca / Bulcsú utca - gyalogos aluljáró

Bajza utca / Bulcsú utca - gyalogos aluljáró

Budapest egyik legrégebbi aluljárója, egy közel 100 éves botíves alagút, amely a Nyugati pályaudvar tárolóvágányai alatt vezet át, összekötve a föld alatt a Bulcsú utcát a Podmaniczky utcából nyíló Bajza utcával.

Bajza utca / Bulcsú utca - gyalogos aluljáró

A távoli Bulcsú utca felé tekintve.

Bajza utca / Bulcsú utca - gyalogos aluljáró

Bajza utca / Bulcsú utca - gyalogos aluljáró

Bajza utca / Bulcsú utca - gyalogos aluljáró

A közel százéves boltív falazata.

Bajza utca / Bulcsú utca - gyalogos aluljáró

Boltív és oldalfal találkozása.

Bajza utca / Bulcsú utca - gyalogos aluljáró

Alacsony költségvetésű adó.

Bajza utca / Bulcsú utca - gyalogos aluljáró

A távoli Bajza utca felé tekintve.

Bajza utca / Bulcsú utca - gyalogos aluljáró

Bajza utca / Bulcsú utca - gyalogos aluljáró

Ferdinánd híd, podmaniczky utcai oldal - gyalogos aluljáró

Ferdinánd híd, podmaniczky utcai oldal - gyalogos aluljáró

Ferdinánd híd, podmaniczky utcai oldal - gyalogos aluljáró

A Ferdinánd híd Podmaniczky utca felőli végén található egy-egy rövid, sötét és meglehetősen szűk feljárat az északi és déli gyalogosjárdákhoz kapcsolódva, a Szív utca magasságában.

Ferdinánd híd, podmaniczky utcai oldal - gyalogos aluljáró

Az aluljáró bejárata a Podmaniczky utca felől, a két lehajtóág közt. 

Ferdinánd híd, podmaniczky utcai oldal - gyalogos aluljáró

Az északi folyosóról a bejárat felé tekintve.

Ferdinánd híd, podmaniczky utcai oldal - gyalogos aluljáró

Az dél felé vezető folyosó a Nyugati pályaudvar betonkerítése felé nézve.

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Budapest legkiterjedtebb és legösszetettebb aluljáró-rendszere a Nyugati pályaudvar és a Nyugati tér alatt található, mely évről évre folyton változó föld alatti világot rejt. Építése a 3-as metró Lehel tér - Deák tér szakaszának továbbépítéséhez, a Nyugati pályaudvar legutolsó nagy rekonstrukciójához és az egykori Marx tér felszíni rendezéséhez kapcsolható.

Jelen postban a pályaudvarhoz kapcsolódó aluljárószakaszokat és az összekötő folyosót járjuk be a katona józsef utcai kijárattól indulva végig a West End bejáratán, az egykori MÁV pénztárcsarnokon, a pályaudvar alatti folyosón át az összekötő folyosó végéig.

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

A dohányzó övezet határa. Friss jelölések és valóságshowra utaló piktogram. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

A Katona József utcához vezető kijárat, a kissé fura szintkülönbséggel a pályaudvar alá vezető szakasz mélyebb fekvése miatt.

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

A metrókijárat mellöl a West End és a pályaudvar felé tekintve hosszú folyosók során át.

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Váci úti feljáró. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Jelölések és hülyeségek garmadája: a 91A egy soha nem létezett járat, de a 2008-as Paraméterkönyv tervezet óta tartja magát. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Pénznyelő automata.

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

A 3-as metró északi kijárata, nemsokkal az üzemkezdet előtt. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Telekom 3G - szociális verzió. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

A váci úti feljáró mellöl már a West End által átépített aluljárószakasz kezdődik. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

A West End aljába beépített üzletrészek. A kürtőskalács akciónak pedig lassan vége lesz, utána már nem féláron kapható.

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

A West End aluljárószinti bejárata, még hajnalban a nyitásra várva. Napközben majd akciós parfüm is kapható lesz a bejárat előtti kukánál. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

A West End bejáratától kezdődik a pályaudvar egykori pénztárcsarnokának a területe, ahogy az itt felejtett állomásnév-táblák is jelzik. Az induló vonatokat mutató kijelző mögött már a pályaudvar alatt átvezető szakaszra érünk. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

A West End kijáratától jobbra a buszvégállomáshoz vezető folyosórész indul. Az itt lévő üzletsor legelső tagja az egykori BKV pénztár volt, még jórészt az eredeti kiépítés szerinti küllemben. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Az utolsó két üzlethelyiséget viszont már totálisan átalakították. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Visszatekintve jól láthatók a különbségek. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

A buszvégállomáshoz vezető feljáró enyhe emelkedőn érhető el. A mozgólépcsővel kiegészített lépcső a ‘80-as évek csúcsát jelentette kényelem terén. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Az innen balra lévő egykori MÁV pénztárak mögötti szolgálati-folyosó a baloldali ajtón volt elérhető. Megszűnése, átalakítása utána, a legelső boltkialakításoknál még hátulról is végigsétálható volt ez a folyosó, minden egykori pénztárfülkét kihasználva bódéboltnak. Jelenleg már csak egy apró üzletszerűség nyílik innen. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

A buszvégállomáshoz felvezető mozgólépcső. Itt is egy elég retro BKV-s matrica maradt rá az utókorra. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Az egykori BKV pénztárral szemben az 1.-9. vágányokhoz vezető lépcső. A West End építéséhez kapcsolódó vágánybefedés - tetőkert építéskor az eredeti szélességét lecsökkentették, egy inverz tölcsért nyerve ezáltal. A lépcsősor mögött kiskorom kedvenc bújócskázóhelye volt, a menetrendi táblák labirintusa. Szintén az átépítéskor elkerült a 13. vágány melletti csarnokrészhez és kialakításra kerültek a most is látható bódék. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

A ‘80-as években a Nyugati pályaudvar kiszolgálóegységei számítottak - véleményem szerint - a legkorszerűbbnek. Az állomásnév-tábla alatt volt Budapest egyetlen automata bisztrója, automaták hadával. Azóta ez a helyiség volt már minden, most épp újra egy ‘bisztró‘, csak kocsmaként újragondolva. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Az egykori ‘Prágatron‘ Induló vonatokat mutató utastájékoztató már a múlté, viszont ez a kék színben világító utódja egész jó hangulatot ad ennek a sötét szakasznak. Cseréjekor a mozgólépcső jobboldalán elhelyezkedő, Érkező vonatokat mutató párját csak elbontották.  

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

4:03-as szegedi személy. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Az 1.-9.-es vágányokhoz vezető mozgólépcsők. Furcsamód máig BKV kezelésben vannak. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Az egykori pénztárak helye és a tér alatti aluljárórészhez vezető összekötő-folyosó kiindulási pontja, a mozgólépcsőktől nézve. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

A MÁV azért itt is elég ügyesen, minden zsebkendőnyi kis területet kiadott bódéépítésre.

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Az egykori MÁV pénztárak folyosója. A szembelévő falon volt egykor az Érkező vonatok ‘Prágatron‘ kijelzője. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Az egykori MÁV pénztárak folyosóján is itt felejtettek egy állomásnév-táblát, utalva a múltjára. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Az Induló vonatokat mutató kijelző mögött kezdődik a pályaudvar alá vezető folyosórész, rögtön az elején ezzel a klasszikus kocsmabódéval. Mondjuk itt a klasszikus szó értelmezése nem a teljesen eredeti állapotára vonatkoztatható az aluljárónak, ez a poharazó, ha jól emlékszem kiskoromból a rendszerváltás környékének az eredménye. Akkortájt nyílt meg fent az első West End is, a West End Vásárló Udvar, ami az első kilenc vágány előtti épület bódésora volt. A West End City építésével az a terület totálisan átépült, s tűnt el a pályaudvar folyton változó képéből. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Viszont ez a WC még az eredeti, kissé toldozgatva-foltozgatva. Valószínűleg a másik ajtó pedig az egykori zuhanyzó lehetett. A korszerűséghez hozzátartozott anno egy helyiség, ahol az utas megfürödhetett továbbutazás előtt. Több korabeli menetrendben is láttam már a pályaudvari szolgáltatásoknál a zuhanyzási lehetőséget is felsorolva a Nyugati pályaudvarhoz. Ma már nem fürdenek az utasok és pisilni se ide szoktak. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

A pályaudvari információs táblák garmadája, illetve ami maradt belőle, valamint az a jópár darab amit újrafelhasználtak. Balra egykor a csomagmegőrző automaták sora volt, ma itt is bódésor. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Újrafelhasznált információs-táblák. A reklámköltség energiadíját pedig valószínűleg a MÁV fizeti. Ilyen filléres tételekre nem szokott adni a milliárdok mellett. Viszont az egykor pofás álmennyezethez sem nyúltak vagy bő 20 éve, azóta csak lóg és fogy, valamint kiváló a bugyiáru fellógatására is. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

A 11.-12.-es vágány jobboldali feljárója. Irány Szeged és Záhony! 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Biciklivel pedig a baloldalon tessék. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Azt hiszem itt láttam utoljára SZDSZ-es plakátokat anno?  

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

A 13.-19.-es vágány eredeti, festett felirata már letakarva. Kapott egy arculatos 13.-17.-est. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Ugrás az összekötő folyosóra, a ‘80-as évek retroja műtárgyhoz. Azért látszik, hogy akkor nemcsak a hónaljszőr és a bajusz volt divat, de művészeink közt a kemény drog is. Ilyen durva pchihedelikus színátmenetet még Pali bácsival se vettünk anno rajzórán, pedig megvolt a színkör minimum hatszor. Kár hogy ennyire hagyták lepusztulni. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy majd egy évtizedig nem is volt látható, mivel a rendszerváltást követő vadprivatizáció elhozta azt, hogy a folyosószakasz ezen oldalát végig bebódézták, ideiglenesen, valami karácsonyi vásárra. Aztán ottfelejtették több mint tíz évre. A bódék bontása után rá is csodálkoztam, hogy ez még megvan? Azóta már jól be is törték, lepusztult. De még megvan. Majd valami romkocsmás hipszterblogger-banda jól megmentheti. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Az összekötő folyosó látképe a Nyugati tér alatti rész felé. A jobboldali üzletsor eredetileg is megvolt, persze azóta végtelenszer átépítve. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Nézzük csak, mire emlékszek: ez az Ajándékváros egy Édességbolt volt, mellette valami játékbolt szerű trafikkal. Anno onnan kaptam a fröccsöntött ICS-imet és a ráncsajtós 260-asom. Mögötte volt még egy Orex, Virágért és ki tudja még mi. Egy egész kis bevásárlóutca. Az üzletek közti lyukak persze üresen voltak hagyva, ma már az is mind beépült.  

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Ez a telefonfülke sor is az egykori ideiglenes bódék mögött volt elrejtve. Még maradt belőle egy csöppnyi eredeti tartalom és milyen jópofa az 1978-as style vörös csempeburkolat. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Feljárat a buszvégállomás melletti taxidrosztokhoz. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Az összekötő folyosó a műalkotás felé nézve. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

És már majdnem végigértünk. Az emelkedő mögött már a másik rész, a Nyugati tér alatti aluljáró kezdődik. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Az összekötő folyosó a műalkotás felé nézve. Innen jól megfigyelhető a süllyedése a folyosónak. 

Nyugati pályaudvar - gyalogos aluljáró

Buszvégállomás elejéhez vezető feljáró, az egykori 6-os busz treffjéhez. 

Grassalkovich út / Tárcsás utca - gyalogos aluljáró

Grassalkovich út / Tárcsás utca - gyalogos aluljáró

Grassalkovich út / Tárcsás utca - gyalogos aluljáró

A Grassalkovich út és a mellette vezető HÉV vonal alatt húzódó aluljáró, mely a Tárcsás utca keleti és nyugati részét köti össze a gyalogosok számára, illetve feljutási lehetőséget nyújt a közút és a HÉV pálya közé épített buszmegállóhoz.

Grassalkovich út / Tárcsás utca - gyalogos aluljáró

Feljárat a HÉV pálya melletti szervizúthoz és a Tárcsás utca keleti részéhez.

Grassalkovich út / Tárcsás utca - gyalogos aluljáró

Grassalkovich út / Tárcsás utca - gyalogos aluljáró

A hosszú folyosó látképe a Grassalkovich út nyugati része felé nézve.

Grassalkovich út / Tárcsás utca - gyalogos aluljáró

Grassalkovich út / Tárcsás utca - gyalogos aluljáró

Grassalkovich út / Tárcsás utca - gyalogos aluljáró

Feljárat a Grassalkovich út és a HÉV pálya közötti buszmegállóhoz.

Grassalkovich út / Tárcsás utca - gyalogos aluljáró

Grassalkovich út / Tárcsás utca - gyalogos aluljáró

Grassalkovich út / Tárcsás utca - gyalogos aluljáró

Grassalkovich út / Tárcsás utca - gyalogos aluljáró

Grassalkovich út / Tárcsás utca - gyalogos aluljáró

Grassalkovich út / Tárcsás utca - gyalogos aluljáró

Visszanézve a keleti vége felé.

Grassalkovich út / Tárcsás utca - gyalogos aluljáró

Grassalkovich út / Tárcsás utca - gyalogos aluljáró

Grassalkovich út / Tárcsás utca - gyalogos aluljáró

Feljárat a nyugati oldalon. 

Grassalkovich út / Tárcsás utca - gyalogos aluljáró

Aluljáró bogár.

Grassalkovich út / Haraszti út - gyalogos aluljáró

Grassalkovich út / Haraszti út - gyalogos aluljáró

Grassalkovich út / Haraszti út - gyalogos aluljáró

A Grassalkovich út - Haraszti út elágazásánál kiépült, háromszintes csomópont legalsó szintje az itt található gyalogos aluljáró, mely a Gyáli-csatorna medre mellé beépülve vezet át a közút és a HÉV vágányok alatt.

Grassalkovich út / Haraszti út - gyalogos aluljáró

Az egyetlen folyosóból álló aluljáró látképe a Grassalkovich út keleti oldala felé nézve.

Grassalkovich út / Haraszti út - gyalogos aluljáró

Feljárat a Grassalkovich út nyugati járdájához.

Grassalkovich út / Haraszti út - gyalogos aluljáró

Grassalkovich út / Haraszti út - gyalogos aluljáró

Grassalkovich út / Haraszti út - gyalogos aluljáró

A folyosó látképe visszatekintve, a nyugati oldal felé.

Grassalkovich út / Haraszti út - gyalogos aluljáró

Feljára a Grassalkovich út keleti járdájához.

Raktár utca - gyalogos aluljáró

Raktár utca - gyalogos aluljáró

Raktár utca - gyalogos aluljáró

Szentendrei út alatt húzódó egyszerű, vörös mozaikborítású folyosó, mely a Raktár utca két oldalát köti össze a soksávos főút alatt.

Raktár utca - gyalogos aluljáró

A Szentendrei út nyugati oldala felé vezető feljáró.

Raktár utca - gyalogos aluljáró

Az aluljáró látképe az ellenkező irányba nézve, s kissé sötétségbe borulva.

Raktár utca - gyalogos aluljáró

Raktár utca - gyalogos aluljáró

A nyugati irány felé nézve világosabb összképpel a folyosó.

Raktár utca - gyalogos aluljáró

Raktár utca - gyalogos aluljáró

A Szentendrei út keleti, azaz Duna felöli oldalának feljárója.

Egressy út / Rákospalotai körvasút sor - gyalogos aluljáró

Egressy út / Rákospalotai körvasút sor - gyalogos aluljáró

Egressy út / Rákospalotai körvasút sor - gyalogos aluljáró

Ez egy eléggé érdekes, félreeső műtárgy az Egressy út végében, ami gyakorlatilag ma már az átlagember számára a semmibe vezet. A körvasút túloldalán lévő ipartelephez felvezető végét kapuval lezárták, a Rákospalotai körvasút sor mellé felvezető oldal-feljáróját pedig elrácsozták.

Egressy út / Rákospalotai körvasút sor - gyalogos aluljáró

A semmibe vezető aluljáró, mind a Rákospalotai körvasút sor felőli ipartelepekhez vezető vége, mind a vasúti vágányok mellé felvezető kijárata lezárva.

Egressy út / Rákospalotai körvasút sor - gyalogos aluljáró

A vasúti vágányok mellé felvezető kijárat.

Egressy út / Rákospalotai körvasút sor - gyalogos aluljáró

A Rákospalotai körvasút soron túlra vezető kijárata. Magánterület, kaputelefonnal. 

Egressy út / Rákospalotai körvasút sor - gyalogos aluljáró

Egyetlen ki és bejutás az Egressy út felől.

 

Fővám tér - gyalogos aluljáró

Fővám tér - gyalogos aluljáró

Fővám tér - gyalogos aluljáró

A 4-es metró építése kapcsán teljesen átépített fővám téri aluljáró, átadása napján kora hajnalban. A nagyközönség számára megnyitott első pillanatok, a még építés alatt lévő, elbarikádozott metrókijárattal és egyéb létesítményekkel. 

Fővám tér - gyalogos aluljáró

A Vásárcsarnok és a Corvinus Egyetem felé vezető kijárat, mozgólépcsővel kiegészítve. Mellette a metró leendő kijárata elzárva.

Fővám tér - gyalogos aluljáró

Fővám tér - gyalogos aluljáró

A Vásárcsarnok felőli kijárattól nézve a tágas, négyzetalaprajzú aluljárót és baloldalt a villamosmegállókat.

Fővám tér - gyalogos aluljáró

A Belgrád rakpart déli részéhez vezető kijárat felé szemlélve.

Fővám tér - gyalogos aluljáró

Fővám tér - gyalogos aluljáró

Fővám tér - gyalogos aluljáró

A Vámház körút villamosvonalaihoz vezető kijárat, mellette egy leendő pénztárablak.

Fővám tér - gyalogos aluljáró

Egyedi, lépcsőfokonkénti világítás. Ilyennel csupán egy-egy újonnan épített vasútállomás aluljárójában találkoztam eddig. 

Fővám tér - gyalogos aluljáró

A Fővám tér déli feléhez vezető kijárat. Talán ennél is jól megfigyelhető, hogy üzemidő után ez is, mint a többi kijárat egy rolóval lezárható.

Fővám tér - gyalogos aluljáró

Dél felé szemlélve az aluljárót. Szemben a Corvinus Egyetem épülete elé vezető lift bejárata, balra a villamosperonhoz vezető feljáró.

Fővám tér - gyalogos aluljáró

A Belgrád rakpart északi kijárata, mozgólépcsővel kiegészítve.

Fővám tér - gyalogos aluljáró

Fővám tér - gyalogos aluljáró

Fővám tér - gyalogos aluljáró

A leendő metrókijárat az aluljáró déli végében egy hatalmas 'METRO 4' logóval díszítve.

Fővám tér - gyalogos aluljáró

Fővám tér - gyalogos aluljáró

Az aluljáró Duna felőli oldalán keresztülvezet a 2-es villamos vonala. A Jászai Mari tér felé vezető peron közvetlen egybeépült a középső térrel.

Fővám tér - gyalogos aluljáró

'METRO 4'

Fővám tér - gyalogos aluljáró

Jászai Mari tér felé vezető megálló peronja és a leendő metrókijárat.

Fővám tér - gyalogos aluljáró

Dél felé egy hosszú alagúton keresztüljutva érhető el villamossal a felszín. Jól megfigyelhető a pálya süllyedése, hullámvasút szerű vonalvezetése.

Fővám tér - gyalogos aluljáró

Dél felé vezető villamos-alagút szakasz, még friss betonporral fedve.

Fővám tér - gyalogos aluljáró

Az északi irány rövidke alagútszakasza, melyben a boráros téri irány megállója is helyet kapott.

Fővám tér - gyalogos aluljáró

Fővám tér - gyalogos aluljáró

A 2-es villamosvonal vonalcsíkos megállókiosztása.

Fővám tér - gyalogos aluljáró

Fővám tér - gyalogos aluljáró

Az első járatra várva, a pálya szabad.

Fővám tér - gyalogos aluljáró

Megérkezett az első forgalmi kocsi a Jászai Mari tér felé.

Nyugati tér - gyalogos aluljáró teraszai

Nyugati tér - gyalogos aluljáró teraszai

Nyugati tér - gyalogos aluljáró teraszai

A Nyugati tér alatti aluljáróhoz szervesen kapcsolódó teraszrendszer, amely összeépült a Skála Metró áruházzal és a téren átvezető felüljáróval. Az egykoron az aluljárótól a felüljáróig bejárható térszín mára az utcaszintig szűkült.

nyugati-ter_01.JPG

Az aluljáró teraszain számos ideiglenes bódé és évekig ‘ottfelejtett‘ karácsonyi vásár megjelent már, ezúttal azonban egy meglehetősen kulturált üzletsor épült ki a teraszokra. 

nyugati-ter_02.JPG

A Zöld Pont üzletközpontnak nevezett üzletsor még egy kis zöld térszint is jelent a Nyugati téren. 

nyugati-ter_03.JPG

Kapcsolódás az aluljáróhoz. 

nyugati-ter_04.JPG

Feljárat az első teraszszintre. 

nyugati-ter_05.JPG

A teraszok látképe a Teréz körút felé szemlélve. 

nyugati-ter_06.JPG

Az üzletsor tetőkertjei. 

nyugati-ter_07.JPG

nyugati-ter_08.JPG

Feljárat az második teraszszintre. 

nyugati-ter_09.JPG

Az első teraszszint üzletsora. 

nyugati-ter_10.JPG

Az első teraszszint tetőkertje. 

nyugati-ter_11.JPG

nyugati-ter_12.JPG

A második teraszszint és feljárata a térre. 

nyugati-ter_13.JPG

A második teraszszint üzletsora. 

nyugati-ter_14.JPG

A Skála Metró erkélyeihez felvezető lépcsőház bontásából kinyert füstüvegek sora, a teraszok mögött sorakozva. 

nyugati-ter_15.JPG

A Skála Metró erkélyeihez felvezető Bajcsy-Zsilinszky út felöli lépcsőház bontása. A bontás - átépítés befejeztével csak az utcaszintig vezet majd. 

nyugati-ter_16.JPG

A kibontott lépcsőház üres helye. 

nyugati-ter_17.JPG

nyugati-ter_18.JPG

A Jókai utca felőli lezárt lépcsőház. Feljutás csupán a szórakozóhely vendégei számára. 

nyugati-ter_19.JPG

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu